IV. fejezet - A nyaklánc rejtélye

Sziasztok!

Íme az új fejezet. Magától érhetődő, mi lesz a folytatása ennek a vonzalomnak, mert a vége sokat sejtető... ;)
És a következő fejezet jövő hét elején  jön, természetesen ha megvan a két komment ;)
Jó olvasást!

Katherine körülnézett, ahogy belépett az iskola épületébe, de a ravasz mosoly ott húzódott ajka szélében, mikor meghallotta Elena és Damon „romantikázását” a parkolóban. Megrázta a fejét még mindig kétkedő mosollyal, majd beljebb haladt, félrelökve kivasalt haját, hogy a nyaklánc jól látható legyen. Hiszen Klaus ezt fogja keresni… ebben az egyben volt biztos.

Egy pohár üdítővel kezdett keringőzni a folyosón, néha nagyokat kortyolva és fintorogva az italon. – Mit isznak a mai fiatalok? – nyelt nagyot, majd a távolba figyelt, ahol már látott egy ismerős alakot.

De rájött, hogy ő most Elena. Így a gonosz vigyort eltűntette és előjött a gyámoltalan énje, aki zavartan kezdett pislogni Stefan láttán, és ledöbbenő tekintettel fürkészte Elena egykori szerelmét.

Majd mintha hátrálni akart volna, egy üres folyosóra tévedt, majd onnan egy másikra, hátranézve nem egyszer, nem is kétszer, hanem nagyon sokszor. És a végére felgyorsult a légzése, az arcán is úrrá lett az ijedség, de a bensője azt mondta: „Ha most kívülről kellene néznem magamat, bizonyára szörnyet halnék saját magamtól.”

Felgyorsultak a léptei, de aztán mikor legközelebb maga elé nézett, ott volt az alak előtte. – Stefan… - suttogta nagy levegőket véve és ledermedt. De utált színészkedni… néha előszeretettel szerette a hasonmását eljátszani, de most… - Te… te mit keresel itt? – kérdezte aggodalmas tekintettel, de Stefan csak közelebb lépett és a nő torkát megragadva és erőteljesen nyomta a falhoz. Az Elenának hitt Katherine tekintetében ott égett a megjátszott félelem és a kegyelemért könyörgés.

 - Ne tedd ezt, Stefan... Szeretlek! Ne tedd meg csak azért, mert Ő ezt kérte tőled! - motyogta erőltetett könnyekkel, fuldokolva, de Stefan szemei alatt csak kiduzzadtak az erek.

 - Ideje lesz megtisztítanom tőled a gondolataimat. Ami kettőnk között volt, annak vége - sziszegte és erősebben szorította a lány torkát. – Szerettelek, Elena... Szeretlek - bukott ki Stefanból még aztán, egy apró könnycseppel a szemében. - De Klaus ezzel bízott meg... és igaza van... - suttogta, majd mit tehetett volna?

A nő nyakára tapadt, vörösen villogó szemekkel és erősen, mélyre harapva csak szívta a vért, szívta... míg meg nem érzett valamit... és elszakította magát a nőtől, hogy ellökje magától és felmorranjon.

 - Katherine! – rivallt rá dühösen, és megtörölte az ajkait. – Bemocskoltam veled a torkomat – lépett az elesett vámpír elé, de nem telt el sok idő, hogy változott a felállás. Stefan feküdt a földön, Katherine pedig a mellkasán és erősen szorította ezúttal ő Stefan nyakát.

 - Talán összekevertél valakivel? Hát milyen szerelmes voltál te? – kérdezte gunyoros fintorral.

Viszont itt sem volt még megállás… reccsent az egyik iskolás szekrény fém ajtaja, behorpadt Katherine háta alatt, de már az ő szemei is vörösen égtek. A férfi pedig kihasználta ezt és letépte a nyakából a láncot. Elengedte a nőt, majd diadalittasan elmosolyodott. – Köszönöm, Katherine! Sokat segítettél – kacsintott rá, majd már ott sem volt. Eltűnt, mint a hajnali köd a váratlan napsütésben…

~*~

Elena nem tudott nyugodni még órákkal később sem… - Drága Elena… ülj le szépen a fenekedre, idd meg a whiskyt, amit a kezedbe adtam és fogd fel, hogy neked nem kell tudni mindent – magyarázta Damon és ismét lenyomta Elenát a kanapéra, a másik kezében pedig a saját whiskyét tartotta.

 - Nem tudok nyugodt lenni! Miért küldted Katherine-t helyettem oda? – pattant volna fel ismét, de Damon a vállánál fogva nyomta le folyamatosan, miközben csak kortyolta a saját italát.

 - Nem én küldtem oda, hé! – tette le a poharát, majd leült Elenával szemben. – Ő maga vállalta a feladatot, nem tudom, hogy miért, de biztosan jó oka volt rá a gonosz ribancnak – vont vállat nevetséges, pimasz fintorral a képén, majd felállt és kicsit hátrébb sétált, mikor már túl közel érezte magához Elena arcát.

Viszont a lánynak így már nem maradt semmi, ami a kanapén tartotta volna, ezért ő is felállt és Damon elé sétált, de már nem szikrázó szemekkel, hanem valamiféle megértéssel a tekintetében. – Jól van, sajnálom. Nem akartalak téged leordítani miatta, csak…

 - Csak nem tűröd, ha valaki a hátad mögött cselekszik. Ismerlek már, Elena – forgatta meg a szemeit a fekete hajú férfi és a poharáért nyúlt, de elsétált a lány elől. – És ha nem tetszik, akkor nem vagyunk jó páros. Van olyan, amiről nem kell neked tudnod – sóhajtott Damon és Elenára nézett, de a tekintetében még mindig nem volt nyoma dühnek. – Hűha, és még nem tépted le a fejemet ezért a szövegért.

 - Mert igazad van – mondta ki Elena egy kis szünet után és nagy levegőt vett. – Igazatok volt… Stefan nem jön vissza és ebbe nem voltam hajlandó beletörődni – telt meg egy apró könnycseppel a szeme és elfordult Damontől. Nem akarta, hogy gyengének tűnjön. - De szeretem… vagyis eddig szerettem. Már nem tudom, hogy mi van bennem… - rázta meg a fejét, majd beletúrt a hajába.

 - Én megadom a választ, Elena – jött egy harmadik hang és Katherine nevető hangja törte meg a csendet, aki ott támaszkodott a nappali ajtajánál és jót mosolygott Elena arcán.

De aztán beljebb sétált. – Stefan nem szeret téged és ebbe törődj bele. Klaus választotta. Mi erre a bizonyíték? Hogy eljátszottalak téged ma este… és szemrebbenés nélkül képes lett volna megölni! – vont vállat ravasz vigyorral a nő és Elenára kacsintott. – Egy hülye nyakláncért, amit végül elvett – sóhajtott, és Damon biztosra vette, hogy a nő fekete lelke jót mulat Elena könnybelábadó tekintetén.

Hát odaállt a síró lány mellé és megfogta a vállát, úgy nézett Katherine-re. – Azért mentél oda, hogy odaadd neki a nyakláncot bármiféle harc nélkül? – kérdezte heves megvetéssel. – Ilyen semmirekellők nem léphetik át a házam küszöbét. Tűnj innen… MOST! – tette még hozzá, és megsimogatta Elena arcát, de a lány még mindig meredt maga elé.

Katherine jeges kacagása azonban ismét megtörte a csendet. – Nem megyek sehová. Ugyanis drága Bonnie barátnőnk továbbadott nekem egy nagyon hasznos információt – nézett a háta mögé, ahol lassan megjelent Jeremy, szemmel láthatóan nem volt önmaga.

Elena felnézett és rögtön oda is rohant volna öccséhez, ha Damon nem fogja le. – Hagyd… meg van igézve – suttogta halkan. – Mit akarsz Jeremyvel, Katherine? – nézett fel ismét az említettre Damon és összeszűkültek a szemei.

 - Jeremynek van egy titka. Mégpedig az, hogy kapcsolatban áll néhány szellemmel. És ezek a szellemek az én kérésemre megsúgták neki, hogy a nyaklánc, ami Klaus húgáé volt, valójában egy fegyver az Ősi boszorkánytól Klaus ellen! – mondta ki a valóságot a nő mosolyogva.

Elena nem tudta, min lepődjön meg jobban. Hogy Jeremy ilyen mértékű dolgot eltitkolt előle, vagy azon, hogy az a nyaklánc, amit Stefantól kapott, a leghatalmasabb vámpír ellen fegyver… Ezért csak meredt az öccsére, de nem tudta kiverni a fejéből azt, hogy Stefan megölte volna.

 - És ha fegyver ellene, akkor miért engedted, hogy Stefan elvigye neki? Ezt mondd meg nekem, drágalátos Katherine – kérdezte gunyorosan Damon.

Katherine nagyot sóhajtott és a körmeit kezdte figyelni. – Klaus nem tudja, hogy mire való. És amíg nem jön rá – mégpedig nem fog -, addig nincs baj – vont vállat.

Percek teltek el… Katherine elégedett vigyorgással állt odébb… Jeremy pedig magához tért a megigézésből… és elszégyellve magát, távozott a Salvatore panzióból. Hiszen nem így akarta, hogy a nővére megtudja a titkát. De most… két tűz között van. Szellemek, vagy család. Melyiket akarja vajon jobban?

Elena Damon felé fordult, de ekkor már kitört belőle. – Meg… meg akart engem ölni… képes lett volna rá, hogy… megöljön… - motyogta zokogva, és összeszorította a szemeit, hogy semmit ne kelljen látnia.

 - Nyugodj meg… ez a férfi már nem az a Stefan, akibe beleszerettél… - suttogta Elena fülébe, majd finoman magához húzta és megölelte, a hátát simogatva. – Minden rendben lesz… most hazaviszlek és lefeküdhetsz – súgta gyengéden, de Elena rázni kezdte a fejét.

 - Nem maradhatnék inkább itt? – nézett fel a férfi szemeibe. – Kérlek…

Damon gondolkodás nélkül vágta rá a választ. – Rendben… maradj csak… van itt szoba bőven – próbálta meg a simogatással csitítani a lány zokogását.

 - De nem akarok aludni… csak meredni egy ideig magam elé… majd lefeküdni… forgolódni… és utána elaludni… hogy reggel felkeljek, és ha eszembe juttatja valaki Stefant, azt tudjam mondani: „Ki az a Stefan?” Lezártam őt magamban… vége van – szipogta, majd halványan és keserűen mosolyodott el. – Te vagy az, aki kitartott mellettem bármi áron… és ezt meg sem köszöntem még neked. Köszönöm, Damon – mondta őszintén csengő hanggal, majd lehajtotta a fejét.

 - Nem, nincs mit köszönnöd – rázta a fejét Damon, szintén mosolyogva már, és a kezeibe vette a lány arcát, akárcsak a parkolóban. – Ha mosolyogsz, megköszönöd vele – cirógatta a selymes bőrű arcot, majd rájött, hogy valahol abbamaradt a parkolóban. – Elena, ha… ha nem mész most a szobádba, én… én meg foglak csókolni… - suttogta nehéz torokkal és szemmel láthatóan már alig tudta visszatartani magát.

Elena megértően bólintott. – Jó éjt, Damon! – mondta kis apró mosollyal, majd kibontakozott a férfi tenyerei közül és a hálóba sétált.

 - Jó éjt, Elena!

Kis részlet a IV. fejezetből

Sziasztok!

Új kinézet, amiért nagyon, de nagyon hálás vagyok Dórinak. Köszönöm szépen ;)
És akkor amiről a bejegyzés címe is szól, jöttem egy kis részlettel:

"Stefan ott állt, a nő torkát megragadva és erőteljesen nyomta a falhoz. Az Elenának hitt Katherine tekintetében ott égett a megjátszott félelem és a kegyelemért könyörgés. 
 - Ne tedd ezt, Stefan... Szeretlek! - motyogta erőltetett könnyekkel, fuldokolva, de Stefan szemei alatt csak kiduzzadtak az erek.
 - Ideje lesz megtiszítanom tőled a gondolataimat. Ami kettőnk között volt, annak vége - sziszegte és erősebben szorította a lány torkát. - Szerettelek... Szeretlek, Elena - bukott ki Stefanból még aztán, egy apró könnycseppel a szemében. - De Klaus ezzel bízott meg... és igaza van... - suttogta, majd mit tehetett volna? 
A nő nyakára tapadt, erősen és mélyre harapva, és csak szívta a vért, szívta... míg meg nem érzett valamit..." 

III. fejezet - Váltakozó érzelmek

Sziasztok!

Új fejezet így vasárnap tájékán. Nincs sok megjegyeznivalóm ehhez a fejezethez, magáért beszél. :)
És már mindenki tudja, mi az ára az új fejezetnek ;)
Jó olvasgatást.

Stefan nem tudott mozdulni. A vér is megfagyott az ereiben, ahogy belegondolt: ő lesz a szerelme gyilkosa. Hiába utasította el őt, az emberi énjét még mindi az Elena iránta szerelme tartotta életben. – Meg akarod öletni velem – motyogta elfátyolosodott szemekkel, és így meredt Klausra.

 - Igen… mert a hasonmásnak halnia kellett volna hónapokkal ezelőtt. Túl sok évet vártam arra, hogy eljöjjön. Nem akarok várni még 500 évet – sóhajtott keresztbe font karokkal, szemei pedig árulkodtak arról, hogy nem érdekli, kinek kell meghalnia célja elérésének érdekében. – És ha megteszed, bebizonyítod, hogy megérdemled a bizalmamat – húzta ki magát, mintha a XV. század főnemese lenn még mindig.

Stefan pedig nagyot nyelt… meg akarta ölni az emberi oldalát… és ideje lesz, hogy megtegye… eljött az ő ideje.

 - Készülj, barátom. Ma este partira mész – jelent meg a jól ismert mosoly.

~*~

Katherine hajvasalóval a kezében ült Damon szobájában, mikor Damon – immáron felöltözve – rátalált és benyitott hozzá.

 - Látom, készülsz a nagy világmegváltásra – sóhajtott gúnyos fintorral, majd odalépett a nő mögé és megérintette az egyik már kivasalt tincset. – Klaus rá fog jönni, hogy te vagy az. És akkor megöl – vett nagy levegőt színpadias pislogással.

 - Lebecsülsz. Száznegyven évig el tudtam hitetni magamról, hogy halott vagyok. Klaus csak egy fokkal nehezebb, mint ti vagytok – fordult Damon felé vigyorogva, majd kivasalta az utolsó göndörödő hajfürtöt is.

 - Hiába, a ribancok mindig furfangosabbak – pislogott ártatlan szemekkel Katherine-re, de a nőtől ezzel csak egy szemforgatást ért el. Majd felállt és szembefordult a férfival.

 - Valóban, Salvatore? És ebben mióta van olyan nagy tapasztalatod? - húzta fel vigyorogva ajkait a nő és közelebb sétált Damon ajkaihoz is. - Ribanc volnék? Bizonyítsd be... merthogy Stefan meg te... ez még nem ok arra, hogy ilyesminek titulálj - vont vállat érzéki mosollyal, mire a férfi nem tudott úrrá lenni az érzésein és a vágyán.

Magához rántotta a nőt és hevesen kezdte szívni a száját, szenvedélyes csókban forrt össze vele.

Percekig voltak összefonódva ott a szoba közepén, mikor végül Damon elégedett vigyorral szakadt el a nőtől. – És nem vagy ribanc? – lökte el magától undorodó fintorral. – Inkább öltözz fel és takarodj el innen.

Katherine felhúzta a szemöldökét, de úgy tett, ahogy Damon mondta. – Rendben van, Damon. De jól jegyezz meg valamit – sziszegte dühösen a nő. – Attól, hogy ma este megvédem a kicsi Elenátokat, nem lett a kedvencem. Éppen ellenkezőleg… nem engedem, hogy Klaus ontsa a vérét. Mert én akarom – húzódott gonosz vigyor a szája sarkában, majd a nyakába csatolta az eddig Elen által viselt nyakláncot. – És ne hidd, hogy Klaust lehetetlen átverni. Tudod miért? – nézett ártatlanul a mennyezetre, majd vissza Damonre. – Mert ő nem fog megjelenni ezen a partin – sóhajtott közönyösen.

 - Akkor honnan veszed, hogy Elenát akarja megöl… - kezdte a kérdést Damon, de a végére már neki is jött a magyarázat. – Stefan… - mosolyodott el keserűen.

 - Csak tartsd távol Elenát – beszélt lassan a nő, majd felhúzta az Elena stílusú tornacipőket és elindult kifelé a szobából.

~*~

(Anberlin - Enjoy the Silence)

 - Damon, nem! – szólalt meg Elena hangja, de a hangzavarban senki nem hallotta meg. – Szokványos tini akarok lenni és tavaly minden ilyesmit kihagytam! – akadékoskodott, mikor a férfi megragadta a karját, hogy kirángassa az iskola épületéből.

Damon körbenézett és megadó mosollyal engedte el a karját, de az arcán ott égett az, hogy ha nem Elenáról lenne szó, már bevetette volna a „megértető képességét”. – Komolyan itt akarsz tombolni a sok hülye mellett? – értetlenkedett a fekete hajú férfi és úgy érezte, a vámpírhallását megőrjíti az üvöltő zene. – Te százszorta értékesebb és értelmesebb vagy, mint ezek – mutatott körbe és Elenára nézett. – Kérlek, gyere velem most. Hidd el, egy napon még hálás leszel nekem ezért – vett nagy levegőt és feszengve várta a lány válaszát.

 - Nem, Damon. Maradok – makacskodott a lány továbbra is, Damon pedig felegyenesedett és úgy nézett le a lányra.

 - Jól van, te akartad – sóhajtott ironikusan, majd megragadta a lányt és saját vállára dobta.

 - Damon, tegyél le! – ordított Elena, Damon persze jót vigyorgott a lány makacsságán és oldalra nézett, a lány hátsó fertályát nézve.

 - Micsoda értékeket rejtegettél te eddig előlem – vált komollyá az arca, mire Elena egy erőset vágott a hátába. – Hé, nyugi van – tette le a lányt, mikor már odakinn álltak az autónál, és rögtön próbált hátranyúlni, hogy masszírozza a hátát.

 - Mi a fene bajod van, hogy egy nyugodt estét nem akartál hagyni nekem? – kérdezte szinte már hisztériázva a lány, és nagyokat kellett nyelnie, hogy ne osszon ki egy nagy pofont Damonnek.

 - Mert nem lett volna nyugodt – vonta meg a vállát, és közelebb lépett hozzá a férfi, mélyen a szemeibe nézve, majd látta a lány visszafojtott lélegzetét, ezért inkább lenézett, egyenesen be a lány blúza alá. – Jobban is felöltözhetnél. Ma már túl sokat láttam belőled – mosolyodott el féloldalas pimasz mosollyal, utalva a lány melleire és az előbbi fenéknézegetésre. – De nem mondom, hogy nem tetszett – emelte fel a mutatóujját a férfi, de a következő pillanatban már Elena öklét kellett megragadnia a kezével, és a lány könnyes szemeivel találta szemben magát.

 - Tűnj el innen! – szakadt ki a lányból. – Tűnj el úgy, mint az elmúlt napokban, hagyj magamra és menj el egy másik Katherine-féle nővel! – tört elő a lányból mindaz, ami nyomta a szívét, de a kezét még mindig ökölbe szorította.

De Damon nem szakította el a tekintetét a lányétól, akinek szeméből már néhány könny buggyant elő. – Elena, te miről… - kezdett volna bele, de aztán leesett neki, hogy Elena látta Katherine-t aznap a birtokon egy szál törülközőben. Viszont mit ért volna el a magyarázkodásával? – Nem foglak egyedül hagyni. Ha akarnám, már megtehettem volna akkor, mikor Klaus fel akart áldozni és a magad feje után mentél – engedte el a lány kezét, majd a tenyereibe vette Elena arcát. – Miért esik nehezedre elhinni, hogy ugyanúgy képes vagyok tisztán érezni és szeretni, mint Stefan? Mert ő jobb és sosem hibázik? Amit hibáztam, azt az életedért tettem… talán reménytelen dolgot tettem azzal, hogy megitattalak akkor a véremmel. De nem akartalak elveszíteni – suttogta rezzenéstelen tekintettel, bár már az ő szemei sem voltak teljesen szárazak. - Viszont tudok valamit, Elena… mikor haldokoltam, te megcsókoltál. Nem tetted volna meg csak azért, hogy nekem jobb és könnyebb legyen meghalni, mert néhány másodpercig érezhettem, hogy jelentek neked valamit – nyelt nagyot. – Fordult a kocka. Stefan van az én helyemen. De megígérem neked, hogy visszahozom őt neked, akárkit is kell megölnöm érte, akármilyen ördögűzőt kell keresnem… - beszélt tovább, és ezzel Elena arcára egy halvány mosolyt csalt és látszódott rajta, hogy készül szóra nyitni a száját.

 - Ne… ne ígérj ilyesmit. Stefan elhagyott, csak azért, hogy a te életedet mentse. Ha akart volna visszatérni, már megtehette volna… de nem jött vissza. Vagyis igen, de nem hozzám – csuklott el a hangja.

Damon szíve majd’ megszakadt a könnyező lány miatt, de cirógatni kezdte gyengéden a selymes arcát. – Rendbe hozom azt, amit az öcsém elszúrt – bólogatott.

 - Egy összetört szívet nem könnyű helyre hozni – szipogott a lány, de aztán lenézett a földre inkább.

 - Nem, tényleg nem könnyű. De szeretlek, Elena – mondta ki ismét a valóságot a férfi és felemelte a lány arcát az állánál fogva. – És meg fogom próbálni – hajolt egyre közelebb a lány ajkaihoz, de mikor végre megtörtént volna a nagy áttörés, Elena félrenézett és rögtön ellökte magától a férfit.

 - Az ott… Katherine? – kérdezte értetlenkedve a lány, egy ugyanolyan öltözködésű lányra mutatva, mint ő maga, annyi különbséggel, hogy a nyaklánc az ő nyakában lógott. – Ezért…? Ezért akartad, hogy kijöjjek? Mit akartok ti csinálni? – kérdezte dühtől fuldokolva a lány.