III. fejezet - Váltakozó érzelmek

Sziasztok!

Új fejezet így vasárnap tájékán. Nincs sok megjegyeznivalóm ehhez a fejezethez, magáért beszél. :)
És már mindenki tudja, mi az ára az új fejezetnek ;)
Jó olvasgatást.

Stefan nem tudott mozdulni. A vér is megfagyott az ereiben, ahogy belegondolt: ő lesz a szerelme gyilkosa. Hiába utasította el őt, az emberi énjét még mindi az Elena iránta szerelme tartotta életben. – Meg akarod öletni velem – motyogta elfátyolosodott szemekkel, és így meredt Klausra.

 - Igen… mert a hasonmásnak halnia kellett volna hónapokkal ezelőtt. Túl sok évet vártam arra, hogy eljöjjön. Nem akarok várni még 500 évet – sóhajtott keresztbe font karokkal, szemei pedig árulkodtak arról, hogy nem érdekli, kinek kell meghalnia célja elérésének érdekében. – És ha megteszed, bebizonyítod, hogy megérdemled a bizalmamat – húzta ki magát, mintha a XV. század főnemese lenn még mindig.

Stefan pedig nagyot nyelt… meg akarta ölni az emberi oldalát… és ideje lesz, hogy megtegye… eljött az ő ideje.

 - Készülj, barátom. Ma este partira mész – jelent meg a jól ismert mosoly.

~*~

Katherine hajvasalóval a kezében ült Damon szobájában, mikor Damon – immáron felöltözve – rátalált és benyitott hozzá.

 - Látom, készülsz a nagy világmegváltásra – sóhajtott gúnyos fintorral, majd odalépett a nő mögé és megérintette az egyik már kivasalt tincset. – Klaus rá fog jönni, hogy te vagy az. És akkor megöl – vett nagy levegőt színpadias pislogással.

 - Lebecsülsz. Száznegyven évig el tudtam hitetni magamról, hogy halott vagyok. Klaus csak egy fokkal nehezebb, mint ti vagytok – fordult Damon felé vigyorogva, majd kivasalta az utolsó göndörödő hajfürtöt is.

 - Hiába, a ribancok mindig furfangosabbak – pislogott ártatlan szemekkel Katherine-re, de a nőtől ezzel csak egy szemforgatást ért el. Majd felállt és szembefordult a férfival.

 - Valóban, Salvatore? És ebben mióta van olyan nagy tapasztalatod? - húzta fel vigyorogva ajkait a nő és közelebb sétált Damon ajkaihoz is. - Ribanc volnék? Bizonyítsd be... merthogy Stefan meg te... ez még nem ok arra, hogy ilyesminek titulálj - vont vállat érzéki mosollyal, mire a férfi nem tudott úrrá lenni az érzésein és a vágyán.

Magához rántotta a nőt és hevesen kezdte szívni a száját, szenvedélyes csókban forrt össze vele.

Percekig voltak összefonódva ott a szoba közepén, mikor végül Damon elégedett vigyorral szakadt el a nőtől. – És nem vagy ribanc? – lökte el magától undorodó fintorral. – Inkább öltözz fel és takarodj el innen.

Katherine felhúzta a szemöldökét, de úgy tett, ahogy Damon mondta. – Rendben van, Damon. De jól jegyezz meg valamit – sziszegte dühösen a nő. – Attól, hogy ma este megvédem a kicsi Elenátokat, nem lett a kedvencem. Éppen ellenkezőleg… nem engedem, hogy Klaus ontsa a vérét. Mert én akarom – húzódott gonosz vigyor a szája sarkában, majd a nyakába csatolta az eddig Elen által viselt nyakláncot. – És ne hidd, hogy Klaust lehetetlen átverni. Tudod miért? – nézett ártatlanul a mennyezetre, majd vissza Damonre. – Mert ő nem fog megjelenni ezen a partin – sóhajtott közönyösen.

 - Akkor honnan veszed, hogy Elenát akarja megöl… - kezdte a kérdést Damon, de a végére már neki is jött a magyarázat. – Stefan… - mosolyodott el keserűen.

 - Csak tartsd távol Elenát – beszélt lassan a nő, majd felhúzta az Elena stílusú tornacipőket és elindult kifelé a szobából.

~*~

(Anberlin - Enjoy the Silence)

 - Damon, nem! – szólalt meg Elena hangja, de a hangzavarban senki nem hallotta meg. – Szokványos tini akarok lenni és tavaly minden ilyesmit kihagytam! – akadékoskodott, mikor a férfi megragadta a karját, hogy kirángassa az iskola épületéből.

Damon körbenézett és megadó mosollyal engedte el a karját, de az arcán ott égett az, hogy ha nem Elenáról lenne szó, már bevetette volna a „megértető képességét”. – Komolyan itt akarsz tombolni a sok hülye mellett? – értetlenkedett a fekete hajú férfi és úgy érezte, a vámpírhallását megőrjíti az üvöltő zene. – Te százszorta értékesebb és értelmesebb vagy, mint ezek – mutatott körbe és Elenára nézett. – Kérlek, gyere velem most. Hidd el, egy napon még hálás leszel nekem ezért – vett nagy levegőt és feszengve várta a lány válaszát.

 - Nem, Damon. Maradok – makacskodott a lány továbbra is, Damon pedig felegyenesedett és úgy nézett le a lányra.

 - Jól van, te akartad – sóhajtott ironikusan, majd megragadta a lányt és saját vállára dobta.

 - Damon, tegyél le! – ordított Elena, Damon persze jót vigyorgott a lány makacsságán és oldalra nézett, a lány hátsó fertályát nézve.

 - Micsoda értékeket rejtegettél te eddig előlem – vált komollyá az arca, mire Elena egy erőset vágott a hátába. – Hé, nyugi van – tette le a lányt, mikor már odakinn álltak az autónál, és rögtön próbált hátranyúlni, hogy masszírozza a hátát.

 - Mi a fene bajod van, hogy egy nyugodt estét nem akartál hagyni nekem? – kérdezte szinte már hisztériázva a lány, és nagyokat kellett nyelnie, hogy ne osszon ki egy nagy pofont Damonnek.

 - Mert nem lett volna nyugodt – vonta meg a vállát, és közelebb lépett hozzá a férfi, mélyen a szemeibe nézve, majd látta a lány visszafojtott lélegzetét, ezért inkább lenézett, egyenesen be a lány blúza alá. – Jobban is felöltözhetnél. Ma már túl sokat láttam belőled – mosolyodott el féloldalas pimasz mosollyal, utalva a lány melleire és az előbbi fenéknézegetésre. – De nem mondom, hogy nem tetszett – emelte fel a mutatóujját a férfi, de a következő pillanatban már Elena öklét kellett megragadnia a kezével, és a lány könnyes szemeivel találta szemben magát.

 - Tűnj el innen! – szakadt ki a lányból. – Tűnj el úgy, mint az elmúlt napokban, hagyj magamra és menj el egy másik Katherine-féle nővel! – tört elő a lányból mindaz, ami nyomta a szívét, de a kezét még mindig ökölbe szorította.

De Damon nem szakította el a tekintetét a lányétól, akinek szeméből már néhány könny buggyant elő. – Elena, te miről… - kezdett volna bele, de aztán leesett neki, hogy Elena látta Katherine-t aznap a birtokon egy szál törülközőben. Viszont mit ért volna el a magyarázkodásával? – Nem foglak egyedül hagyni. Ha akarnám, már megtehettem volna akkor, mikor Klaus fel akart áldozni és a magad feje után mentél – engedte el a lány kezét, majd a tenyereibe vette Elena arcát. – Miért esik nehezedre elhinni, hogy ugyanúgy képes vagyok tisztán érezni és szeretni, mint Stefan? Mert ő jobb és sosem hibázik? Amit hibáztam, azt az életedért tettem… talán reménytelen dolgot tettem azzal, hogy megitattalak akkor a véremmel. De nem akartalak elveszíteni – suttogta rezzenéstelen tekintettel, bár már az ő szemei sem voltak teljesen szárazak. - Viszont tudok valamit, Elena… mikor haldokoltam, te megcsókoltál. Nem tetted volna meg csak azért, hogy nekem jobb és könnyebb legyen meghalni, mert néhány másodpercig érezhettem, hogy jelentek neked valamit – nyelt nagyot. – Fordult a kocka. Stefan van az én helyemen. De megígérem neked, hogy visszahozom őt neked, akárkit is kell megölnöm érte, akármilyen ördögűzőt kell keresnem… - beszélt tovább, és ezzel Elena arcára egy halvány mosolyt csalt és látszódott rajta, hogy készül szóra nyitni a száját.

 - Ne… ne ígérj ilyesmit. Stefan elhagyott, csak azért, hogy a te életedet mentse. Ha akart volna visszatérni, már megtehette volna… de nem jött vissza. Vagyis igen, de nem hozzám – csuklott el a hangja.

Damon szíve majd’ megszakadt a könnyező lány miatt, de cirógatni kezdte gyengéden a selymes arcát. – Rendbe hozom azt, amit az öcsém elszúrt – bólogatott.

 - Egy összetört szívet nem könnyű helyre hozni – szipogott a lány, de aztán lenézett a földre inkább.

 - Nem, tényleg nem könnyű. De szeretlek, Elena – mondta ki ismét a valóságot a férfi és felemelte a lány arcát az állánál fogva. – És meg fogom próbálni – hajolt egyre közelebb a lány ajkaihoz, de mikor végre megtörtént volna a nagy áttörés, Elena félrenézett és rögtön ellökte magától a férfit.

 - Az ott… Katherine? – kérdezte értetlenkedve a lány, egy ugyanolyan öltözködésű lányra mutatva, mint ő maga, annyi különbséggel, hogy a nyaklánc az ő nyakában lógott. – Ezért…? Ezért akartad, hogy kijöjjek? Mit akartok ti csinálni? – kérdezte dühtől fuldokolva a lány.