A kimaradásért bocsánat, nem volt túl sok ihletem az elmúlt időben. De most itt az új fejezet :)
A hozzáfűznivalóm, hogy ebben a fejezetben meglesz az első komolyabb eltérés a sorozattól. Mégpedig az, hogy nálam NEM Esther lesz az Ősi Boszorkány, a történetben ő szintén egy Első :)
Jó olvasást. És még mindig két komi egy új fejezet :)
Klaus kezében felvillant a tőr, amit kirántott a koporsóban fekvő nő szívéből, majd eldobta és nagyot sóhajtva ellépett mellőle, hogy Stefanra nézzen. – Ez most eltart majd egy ideig. Számolj be a bulis estéről, testvérem – tárta szét a karját várakozását jelezve, majd egy ravasz mosollyal figyelte, hogy mit is mond legújabb „tanítványa”.
Stefan végigfürkészte az arcát, és már sejtette, hogy Klaus valahonnan, de már tudja, hogy Elena nem halott. – Nem öltem meg Elenát – nyögte ki, és látta, hogy Klaus arca egy pillanatra megfeszül, ahogy Rebekah-é is. – Katherine helyet cserélt vele és ő védte a nyakláncot, de sikerült megszereznem tőle. Őt egy sima harapással nem tudtam volna megölni – rázta a fejét.
- Elenát amúgy sem ölted volna meg – jelentette ki a szőke hajú férfi nyugodt hangon, majd nagy levegőt vett. – De most… gondoskodom arról, hogy többé ne érdekeljen Elena – termett ott előtte és Stefan tekintetébe mélyesztette saját pillantását. – Mától kezdve… Elena és a testvéred számodra ugyanolyan közömbösek, mint bárki más a nagyvilágban. Nincsenek érzelmeid az irányukba – mondta teljesen igézően, Stefan tekintete pedig lassan üressé vált és érzéketlenné. – Megszabadulsz attól a köteléktől, ami még az emberek oldalán tart – tette még hozzá Klaus, de ekkor már Rebekah is ott állt az oldalán. – Ha alkalmad nyílik rá… megölheted őket – mondta még tovább, de a hangsúlyán érezhető volt már, hogy nem beszél tovább.
Ekkor azonban a háttérből ropogó hang szólalt meg… és az egyik koporsó mozogni kezdett.
Klaus arcát elégedett mosoly ragyogta be, de mire odasétált a koporsó mellé, a test nem volt sehol. – Anyánk játszadozni akar velünk egy kicsit? – sóhajtott nevetve, majd körbefordult és vigyorogva fürkészte a különböző zugokat, Rebekah pedig hasonlóan tett.
Összedörzsölte a két mancsát, de ebben a percben már érzett egy testet a háta mögött és látta az anyját, a régi ruhákban és régi fényében. Ahogy megölte 1000 évvel ezelőtt, mikor idejöttek és letelepedtek itt.
- Hol vagyok? – kérdezte ziháló lélegzettel és végigmérte a körülötte lévő alakokat, de megakadt tekintete Rebekah-n és Klauson. – Rebekah… Niklaus… - motyogta, ahogy előtört belőle a felismerés és a hangján érezhették, hogy teljesen úrrá lett rajta a viszontlátás hatása.
- Isten hozott az élők között, Anyám – vigyorgott még mindig a férfi.
- Niklaus… te… te megöltél engem… - motyogta a nő, ahogy eszébe jutottak az utolsó percei. – Az anyádat, aki az életedet adta…
- Minden okkal történt, anyám – szólt közbe Rebekah is, de utána ő Stefan mellé sétált.
~*~
Elena álmát egy hangosan rezgő telefon zavarta meg. Nyújtózott egyet, majd kipattantak a szemei, de valami hatalmas fájdalmat érzett a fejében. Másnaposság… nagyszerű.
Egy kis tapogatózás után megtalálta a telefont, és a füléhez emelte. – Jeremy? – kérdezte álmatag hangon, miközben végignézett magán és felfedezte, hogy csak egy vékony takaró fedi a testét.
Hirtelen felült, de Jeremy hangja rögtön meggátolta a gondolkozását. – Mondd, mi történt? – kérte, a szemeit törölgetve, majd ásított egyet.
- Elena, tudod, hogy kapcsolatban állok pár szellemmel… tegnap láttam egy nőt a tornateremben és… rájöttem valamire – mondta rekedten Jeremy a telefon túloldalán, Elena pedig feszült csendbe burkolózott. – Az a nő… beszélt hozzám nemrég. És elmondta a nevét – súgta rémülten.
- Jeremy, ebből egy szót sem értek. Mire akarsz kilyukadni? – értetlenkedett Elena.
Jeremy mélyeket lélegzett a vonal túloldalán. – Nem tudom, hogy ki lehet ez a nő, de mindent tud Klausról. A neve Freyja. De még nem mondott el mindent – hadarta.
Elena kipattant az ágyból. – Mi? Freyja? – kérdezte vissza. – Keresd meg Alaric-ot. Ő biztosan ki tud indulni ebből – túrt a hajába. – Néhány óra múlva pedig találkozunk – nyomta ki a telefont, majd az ágy felé nézett és ugyan már pár perce beugrott neki, mi történt az éjjel, de nem tudta, mit kellene tennie.
Visszatérdelt az ágyra, majd megérintette Damon csupasz vállát. – Damon… kelj fel, kérlek. Azt hiszem, hogy ideje lenne indulnunk – motyogta halkan, majd elmosolyodott az ébredező férfin. Még ha úgy is nézett ki, nem bánta meg az estét.
Damon csontropogtatós nyújtózást ejtett meg, majd így hunyta még vissza a szemeit, de már egy mosollyal az arcán. – Jó reggelt – mondta fáradtan, de valami hihetetlen fénnyel a szemében, amit Elena azon nyomban meg is látott, amint a férfi kinyitotta a szemeit. – Máris haza? Pedig annyira, de annyira… élvezem az itteni hevenyészést… - rántotta vissza maga mellé a lányt, majd fölé hajolt és az arca különböző részeire lehelt egy puszit. – Mivel vehetnélek rá, hogy… még egy órácskát… maradjunk itt? – kérdezte akadozva a férfi a lánytól, mire Elena felkuncogott, de mégis komoly tekintetet kellett erőltetnie magára.
- Jeremy hívott és új szellem jelentkezett nála. Egy nő, aki mindent tudhat Klausról. Talán… talán ha azt is tudja, hogyan kell megölni, akkor Stefan visszatérne hozzánk.
Alig ejtette ki a szavakat, Damon azonnal legördült róla és a nadrágjáért nyúlt. – Szóval Stefan… - morogta az orra alatt. – Rendben, csináljuk. Menjünk vissza, mentsük meg az öcsikémet, de… - fordult Elena felé. – Ne kérd tőlem, hogy elfelejtsem azt, ami köztünk történt múlt éjjel. Akkor hol volt Stefan, hmm? – kérdezte még szikrázó szemekkel, majd magára küszködte a nadrágját és a pólóját is. – Öltözz csak fel. Addig leviszem a hozott dolgaidat – nézett még Elenára egy pillanatra, majd megragadta az egyetlen táskát, amit Elena magával hozott és kisétált az ajtón.
Ugyanebben a pillanatban pedig Elena döbbenten meredt az ajtó irányába. Furcsa… nem azt mondta, hogy újra kezdi Stefannal… dehogy is. A múlt éjszaka után nem tenné, ami még az alkohol hatása után is annyi heves érzelmet keltett fel benne… és ezek az érzelmek Damonnel voltak összefüggésben.
Leküzdötte ezeket a gondolatokat, hogy fel tudjon öltözni, de közben még mindig azon gondolkodott, mit tegyen. Stefan megmentése mintha azt jelentené, hogy akkor mondjon búcsút Damonnek…
~*~
Jeremy nagyot sóhajtva tette le a telefont és várt. Bonnie már elment az éjjel, vele nem tudott beszélgetni. Alaric zajai viszont a konyhából szűrődtek.
A fiatal fiú kinyitotta a szobaajtót, de mikor a háta mögé nézett, ott állt a nő, aki miatt Elenát kényszerült hazahívni.
- Szabadíts ki… segítek nektek – jött a suttogó hangja, egyenesen Jeremy szemeibe meredve.
- Még nem tudom, hogy bízhatok-e benned – vont vállat Jeremy, majd levágtatott a konyhába és elvigyorodott Alaric kávéfőzési technikáján.
- Jó reggelt, Jeremy – köszönt az alsónadrágban álldogáló férfi, és kiöntött egy pohár kávét magának, ami inkább hasonlított valami higított kakaóra, mint kávéra.
- Rick, kérdezhetek valamit? – támasztotta meg a pultot, mire az idősebb férfi ránézett és látszódott a tekintetén, hogy hallgatja. – Milyen eredetű név az, hogy Freyja? – kérdezte kíváncsian, Rick arcán pedig látszott, hogy gondolkodásba merül.
- Egy ősi viking név. A germán mitológiában így hívták Odin feleségét, a szépség és szerelem istennőjét. Miért kérded?
Jeremy a háta mögé nézett és a nő elégedett vigyorral figyelte őt ismét. – Segíthetek…
