Elena hirtelen
megnyikkanni se tudott az új információkat hallva… ahogy senki más a kriptában.
Katherine mosolygott egyedül, látszólag remekül mulatva azon, miféle
„államtitkot” árult el az imént.
- De… hogyan…? – szólalt meg végül Elena, a
hangját pedig így is alig lehetett hallani.
Katherine
megforgatta a szemeit és megtámaszkodott a két falban, úgy mérte végig hasonmását.
– Azt ne mondd, hogy most nekem kell felvilágosítanom téged arról, hogy
fogannak meg a gyerekek – vigyorgott nevetségesen, Elena viszont még mindig nem
volt képes megmozdulni, csak a szája elé csúszott a keze. – Ennyit a nagy
titokról. Stefan zárt be ide. Én nem tudok segíteni – rántotta meg a vállát.
Elena rögtön
felkapta a fejét Stefan nevének említésekor, majd Alaric felé nézett. – Vidd ki
innen Jeremyt. Nem akarom, hogy részt vegyen ebben – motyogta, és még mindig
alig hitte el a szavakat. Ami felébresztette, hogy az öccse megrázta a fejét és
odalépett mellé.
- Nem. Hiszen tudod, hogy szükségetek van rám
– nézett a fal felé, ahol bizonyára az Ősi Boszorkány szelleme állhatott, de
Elena nem látta ezt. – Kérlek – pislogott kérlelően a fiú, Elena szemeiből
pedig kifolyt egy könnycsepp, és Damon felé tekintett.
- Kivinnéd innen? – Csak egy határozott
bólintás volt a válasz, Elena pedig rögtön őse felé fordult. – Ha te ide vagy
bezárva, nem tudsz kijönni. Mit kell tennünk? – nyelt nagyot, közben a kijárat
felé sandítva, hogy jön-e már Damon, vagy akár Rick.
- Egyszerű. A koporsó felnyitásával nem értek
el sokat – ült le a fal mellé Katherine és a körmeit kezdte piszkálni. – El
kell hoznotok onnan vagy a testet, vagy magát az egész koporsót. Majd egy boszorkány
segítségével életre kelteni. Akkor visszakapja az egész hatalmát és utána
biztosan lesz olyan udvarias, hogy engem kihoz innen, majd kinyírja Klaust is –
rántotta meg a vállát, de aztán felsandított Elenára. – És a helyedben
felkészülnék mindenre. Klaus egyik koporsójában ott van az édesanyja is, aki
ugyan nagyon szereti a fiait és a lányát, de… ettől függetlenül, ha a
segítségét kínálja, ne lepődjetek meg. Az Ősök apja egy vadállat, aki világ
életében vadászott Klausra. És ami jó tanács: NE fogadjátok el a kínálkozását.
Nem megbízható az a nő – sóhajtott és ismét hátradőlt. – Ennyi lett volna.
Mehettek – intett a kijárat felé.
- Valamire még nem adtál választ… - lépett
kicsit közelebb Elena a lezárt részhez. – Dimitri jó vagy rossz? Belőled kinézem,
hogy összeállsz egy ördög fiával. És attól függetlenül, hogy véget akar vetni
Klausnak, még lehet…
- Dimitri a kettő között áll – szakította
félbe Elenát a nő. – Klaust bármikor szívesen megölné, mint ahogy sok-sok
évszázada is akarta, míg Klaus el nem kapta. De ne várd tőle, hogy majd
pátyolgatni, vagy akár neked segíteni fog bármi másban.
Elena nagyot nyelt,
majd hátrálni kezdett, de előtte még belökte a két tasak vért. – A helyedben
próbálnék együttműködő lenni. Mert még a végén benn felejtünk ott téged –
vigyorodott el Elena is, Katherine-féle gonosz kárörvendéssel, majd kisétált a kriptából,
Katherine pedig összeszűkült szemekkel nézett utána.
~*~
Esther kiosont a
sötét sikátorból, miután a lánya és fia is Stefannak szentelték figyelmüket.
Tudta, valahol érezte, hogy a veszély már egyre közelebb van. És ezt a
gyermekeinek is fel kellett volna fognia.
Talán két perc telt
el, hogy megérzett valamit a háta mögött… és nagyon jól tudta, ki érkezett meg…
és milyen egyszerűen lépett be az életébe ismét. – Mikael. Milyen kellemes
meglepetés – nyögte ki, alig véve levegőt, majd hátrafordult és szembetalálta
magát az önelégült ábrázattal.
- Esther… hát újra életben. A fiamba szorult
annyi becsület, hogy az anyját visszahozza? – mosolyodott el gonoszul, majd a
sikátor felé pillantott. – Ha jól sejtem, ott rejtegetik magukat – sóhajtott. –
De még nincs itt az ideje, hogy leleplezzem magamat. Higgyék csak azt, hogy
feladtak a kutatásukat. Mindenesetre, most azért jöttem el, mert… nagyon
hiányoztál – vigyorodott el, majd megfogta felesége kezét, hogy egy könnyed
csókot leheljen kézfejére. – Másodrészt pedig… Elijah. A fiunk… nem koporsóban
a helye. Mire visszatérek, életben akarom tudni. Remélem tisztán és világosan
fogalmaztam, kedvesem – siklott végig jéghideg keze Esther arcán. – Nincs
kérdésed, igaz? Tudod, mi a feladatod. És ne érezd úgy, hogy elárulod őket. Ők
már sokkal előbb elárultak téged – hangsúlyozta ki erősen szavait a férfi. –
Pár hét múlva találkozunk. Üdvözöllek ismét az élők között – nevetett, majd
hátat fordított, a következő pillanatban pedig már ott sem volt. Eltűnt, mint a
kámfor.
Esther csak most
kezdett el rendesen lélegezni. Ezt akár fenyegetésnek is vehette volna. Ha nem
hozza vissza Elijaht, ha nem rántja ki belőle a tőrt, akkor… ő maga is Mikael
listájára kerül. És akkor csúf véget fog érni… ismét.
Mire viszont bármit
reagálhatott volna és visszamehetett volna, a jó látásával látta, hogy a
Stefannak nevezett férfi, valamiféle rejtélyes nézéssel eltűnik a raktár
közeléből…
~*~
Alig szálltak ki az
autóból, Jeremy feldúltan lökte félre Elenát, a lány erre nagyot sóhajtott és
hol Rickre, hol Damonre nézett. – Most utál. Pedig csak az ő érdekeit tartom
szem előtt. Nem akarom, hogy ilyen fiatalon részese legyen ennek. Baja eshet és…
ebbe nem is merek belegondolni – rázta meg a fejét, és beléptek a ház ajtaján,
rögtön a nappaliba igyekezve.
Leültek és Rick
szinte rögtön szóra nyitotta a száját.
- Katherine beragadt oda. Nélküle egyáltalán
nem lesz könnyű menet azt a koporsót megszerezni – bámulta a gyűrűjét, majd
Damonre nézett, utána pedig Elenára. – Jeremy pedig ezután a műsor után szintén
nem fogja elmondani, mit mond neki az a nő, aki állítólag az Ősi Boszorkány.
Ahhoz azt kérné, hogy avassuk be. Így viszont félő, mindent a maga feje után
csinálna és az élete tényleges veszélybe kerülne – sóhajtott és a hajába túrt. –
Kire lenne szükségünk, hogy… - de rögtön benne is akadt a szó, hiszen az
ajtóban megjelent egy számára régen látott ismerős arc.
- Majd én segítek! – jött az ismerős hang, és
Elena villámként pattant fel, ledöbbenve figyelve a hang tulaját, Damon pedig
hasonlóképpen tett, de az ő kezei ökölbe szorultak és mindent tükrözött az
arca, mit is csinálna szívesen jelen pillanatban…
- Stefan…? Te…? – szólalt meg végül Elena, még
mindig teljesen lesokkolódva. Hiszen biztosra vette, hogy Stefan meg van igézve…
legalábbis a múltkori találkozásukkor a Salvatore birtokon nagyon úgy jött le
neki. És úgy gondolta, most sincs ez másképpen.
- Igen, én – vont vállat. – Én vagyok hozzá a
legközelebb, tehát én tudok a legtöbbet róla. És úgy hiszem, kicseleznem se
lenne nehéz. De ha nem kell a segítségem, akkor… - fordult az ajtó felé,
nemtörődöm arccal, Damon valami olyasmit motyogott, hogy „Jobb is, ha elhúz
innen”, Elena viszont szinte rögtön ott termett mellette és a vállánál fogva
visszahúzta feléjük.
- De… szükségünk van rád. Nagyon is. Ha nem
lenne benned valamennyi emberség… megöltél volna a birtokon – suttogta, Stefan
lelkében pedig valami győzelmi dalt kezdtek el dúdolni. Mégpedig azt, hogy át
tudja ő verni Klaust és az igézést. Mégpedig egy emberi érzelemmel… ami mindig
is kötni fogja őt valakihez.
- Elég a lamour-ból – morrant fel Damon, bár
mintha csak árnyéka lett volna önmagának, mikor Elena felé nézett. Hiszen Damon
az, aki vele volt. Aki soha nem bántaná, ahogy Stefan majdnem megtette. És
tudta, valami haszna lesz Stefannak abból, hogy a koporsót segítsen nekik
ellopni.
Stefan is Damonre
emelte tekintetét, és látta bátyja pillantásában, hogy ég benne a féltékenység,
valahol a legmélyén. És talán ezért az egy pillantásért, ezért az egy szikráért
érdemes lesz neki újra Elenával lennie. Hogy véget vessen valaminek, ami alig
kezdődött még el.
- Hogy tudnál segíteni? – kérdezte végül a
barna hajú lány, Stefanra pillantva, aki megköszörülte a torkát, és nagyot
sóhajtott még mellé.
- Erre könnyű a válasz. Damon ismer valakit,
aki a történelem nagy megszállottjaként, legfőképp a vámpírság iránt
érdeklődik. Pontosítok: ismert – emelte fel a mutatóujját, majd elvigyorodott.
- A rohadt életbe… - dőlt szinte a kanapéra
Damon és a kezeibe temette a fejét, amint tudta, hogy kiről is beszél az öccse.
– Lehetetlen. Ahhoz, hogy visszahozzuk azt a boszorkányt, hozzunk vissza valaki
mást is? Mi értelme lenne ennek? – morogta.
Elena csak kapkodta
a fejét, Alaric szintúgy. – Várjatok… most kiről beszéltek? – szólalt meg végül
a lány és Stefanon állapodott meg a tekintete.
- Isobelről. Az édesanyádról.
