IV. fejezet - A nyaklánc rejtélye

Sziasztok!

Íme az új fejezet. Magától érhetődő, mi lesz a folytatása ennek a vonzalomnak, mert a vége sokat sejtető... ;)
És a következő fejezet jövő hét elején  jön, természetesen ha megvan a két komment ;)
Jó olvasást!

Katherine körülnézett, ahogy belépett az iskola épületébe, de a ravasz mosoly ott húzódott ajka szélében, mikor meghallotta Elena és Damon „romantikázását” a parkolóban. Megrázta a fejét még mindig kétkedő mosollyal, majd beljebb haladt, félrelökve kivasalt haját, hogy a nyaklánc jól látható legyen. Hiszen Klaus ezt fogja keresni… ebben az egyben volt biztos.

Egy pohár üdítővel kezdett keringőzni a folyosón, néha nagyokat kortyolva és fintorogva az italon. – Mit isznak a mai fiatalok? – nyelt nagyot, majd a távolba figyelt, ahol már látott egy ismerős alakot.

De rájött, hogy ő most Elena. Így a gonosz vigyort eltűntette és előjött a gyámoltalan énje, aki zavartan kezdett pislogni Stefan láttán, és ledöbbenő tekintettel fürkészte Elena egykori szerelmét.

Majd mintha hátrálni akart volna, egy üres folyosóra tévedt, majd onnan egy másikra, hátranézve nem egyszer, nem is kétszer, hanem nagyon sokszor. És a végére felgyorsult a légzése, az arcán is úrrá lett az ijedség, de a bensője azt mondta: „Ha most kívülről kellene néznem magamat, bizonyára szörnyet halnék saját magamtól.”

Felgyorsultak a léptei, de aztán mikor legközelebb maga elé nézett, ott volt az alak előtte. – Stefan… - suttogta nagy levegőket véve és ledermedt. De utált színészkedni… néha előszeretettel szerette a hasonmását eljátszani, de most… - Te… te mit keresel itt? – kérdezte aggodalmas tekintettel, de Stefan csak közelebb lépett és a nő torkát megragadva és erőteljesen nyomta a falhoz. Az Elenának hitt Katherine tekintetében ott égett a megjátszott félelem és a kegyelemért könyörgés.

 - Ne tedd ezt, Stefan... Szeretlek! Ne tedd meg csak azért, mert Ő ezt kérte tőled! - motyogta erőltetett könnyekkel, fuldokolva, de Stefan szemei alatt csak kiduzzadtak az erek.

 - Ideje lesz megtisztítanom tőled a gondolataimat. Ami kettőnk között volt, annak vége - sziszegte és erősebben szorította a lány torkát. – Szerettelek, Elena... Szeretlek - bukott ki Stefanból még aztán, egy apró könnycseppel a szemében. - De Klaus ezzel bízott meg... és igaza van... - suttogta, majd mit tehetett volna?

A nő nyakára tapadt, vörösen villogó szemekkel és erősen, mélyre harapva csak szívta a vért, szívta... míg meg nem érzett valamit... és elszakította magát a nőtől, hogy ellökje magától és felmorranjon.

 - Katherine! – rivallt rá dühösen, és megtörölte az ajkait. – Bemocskoltam veled a torkomat – lépett az elesett vámpír elé, de nem telt el sok idő, hogy változott a felállás. Stefan feküdt a földön, Katherine pedig a mellkasán és erősen szorította ezúttal ő Stefan nyakát.

 - Talán összekevertél valakivel? Hát milyen szerelmes voltál te? – kérdezte gunyoros fintorral.

Viszont itt sem volt még megállás… reccsent az egyik iskolás szekrény fém ajtaja, behorpadt Katherine háta alatt, de már az ő szemei is vörösen égtek. A férfi pedig kihasználta ezt és letépte a nyakából a láncot. Elengedte a nőt, majd diadalittasan elmosolyodott. – Köszönöm, Katherine! Sokat segítettél – kacsintott rá, majd már ott sem volt. Eltűnt, mint a hajnali köd a váratlan napsütésben…

~*~

Elena nem tudott nyugodni még órákkal később sem… - Drága Elena… ülj le szépen a fenekedre, idd meg a whiskyt, amit a kezedbe adtam és fogd fel, hogy neked nem kell tudni mindent – magyarázta Damon és ismét lenyomta Elenát a kanapéra, a másik kezében pedig a saját whiskyét tartotta.

 - Nem tudok nyugodt lenni! Miért küldted Katherine-t helyettem oda? – pattant volna fel ismét, de Damon a vállánál fogva nyomta le folyamatosan, miközben csak kortyolta a saját italát.

 - Nem én küldtem oda, hé! – tette le a poharát, majd leült Elenával szemben. – Ő maga vállalta a feladatot, nem tudom, hogy miért, de biztosan jó oka volt rá a gonosz ribancnak – vont vállat nevetséges, pimasz fintorral a képén, majd felállt és kicsit hátrébb sétált, mikor már túl közel érezte magához Elena arcát.

Viszont a lánynak így már nem maradt semmi, ami a kanapén tartotta volna, ezért ő is felállt és Damon elé sétált, de már nem szikrázó szemekkel, hanem valamiféle megértéssel a tekintetében. – Jól van, sajnálom. Nem akartalak téged leordítani miatta, csak…

 - Csak nem tűröd, ha valaki a hátad mögött cselekszik. Ismerlek már, Elena – forgatta meg a szemeit a fekete hajú férfi és a poharáért nyúlt, de elsétált a lány elől. – És ha nem tetszik, akkor nem vagyunk jó páros. Van olyan, amiről nem kell neked tudnod – sóhajtott Damon és Elenára nézett, de a tekintetében még mindig nem volt nyoma dühnek. – Hűha, és még nem tépted le a fejemet ezért a szövegért.

 - Mert igazad van – mondta ki Elena egy kis szünet után és nagy levegőt vett. – Igazatok volt… Stefan nem jön vissza és ebbe nem voltam hajlandó beletörődni – telt meg egy apró könnycseppel a szeme és elfordult Damontől. Nem akarta, hogy gyengének tűnjön. - De szeretem… vagyis eddig szerettem. Már nem tudom, hogy mi van bennem… - rázta meg a fejét, majd beletúrt a hajába.

 - Én megadom a választ, Elena – jött egy harmadik hang és Katherine nevető hangja törte meg a csendet, aki ott támaszkodott a nappali ajtajánál és jót mosolygott Elena arcán.

De aztán beljebb sétált. – Stefan nem szeret téged és ebbe törődj bele. Klaus választotta. Mi erre a bizonyíték? Hogy eljátszottalak téged ma este… és szemrebbenés nélkül képes lett volna megölni! – vont vállat ravasz vigyorral a nő és Elenára kacsintott. – Egy hülye nyakláncért, amit végül elvett – sóhajtott, és Damon biztosra vette, hogy a nő fekete lelke jót mulat Elena könnybelábadó tekintetén.

Hát odaállt a síró lány mellé és megfogta a vállát, úgy nézett Katherine-re. – Azért mentél oda, hogy odaadd neki a nyakláncot bármiféle harc nélkül? – kérdezte heves megvetéssel. – Ilyen semmirekellők nem léphetik át a házam küszöbét. Tűnj innen… MOST! – tette még hozzá, és megsimogatta Elena arcát, de a lány még mindig meredt maga elé.

Katherine jeges kacagása azonban ismét megtörte a csendet. – Nem megyek sehová. Ugyanis drága Bonnie barátnőnk továbbadott nekem egy nagyon hasznos információt – nézett a háta mögé, ahol lassan megjelent Jeremy, szemmel láthatóan nem volt önmaga.

Elena felnézett és rögtön oda is rohant volna öccséhez, ha Damon nem fogja le. – Hagyd… meg van igézve – suttogta halkan. – Mit akarsz Jeremyvel, Katherine? – nézett fel ismét az említettre Damon és összeszűkültek a szemei.

 - Jeremynek van egy titka. Mégpedig az, hogy kapcsolatban áll néhány szellemmel. És ezek a szellemek az én kérésemre megsúgták neki, hogy a nyaklánc, ami Klaus húgáé volt, valójában egy fegyver az Ősi boszorkánytól Klaus ellen! – mondta ki a valóságot a nő mosolyogva.

Elena nem tudta, min lepődjön meg jobban. Hogy Jeremy ilyen mértékű dolgot eltitkolt előle, vagy azon, hogy az a nyaklánc, amit Stefantól kapott, a leghatalmasabb vámpír ellen fegyver… Ezért csak meredt az öccsére, de nem tudta kiverni a fejéből azt, hogy Stefan megölte volna.

 - És ha fegyver ellene, akkor miért engedted, hogy Stefan elvigye neki? Ezt mondd meg nekem, drágalátos Katherine – kérdezte gunyorosan Damon.

Katherine nagyot sóhajtott és a körmeit kezdte figyelni. – Klaus nem tudja, hogy mire való. És amíg nem jön rá – mégpedig nem fog -, addig nincs baj – vont vállat.

Percek teltek el… Katherine elégedett vigyorgással állt odébb… Jeremy pedig magához tért a megigézésből… és elszégyellve magát, távozott a Salvatore panzióból. Hiszen nem így akarta, hogy a nővére megtudja a titkát. De most… két tűz között van. Szellemek, vagy család. Melyiket akarja vajon jobban?

Elena Damon felé fordult, de ekkor már kitört belőle. – Meg… meg akart engem ölni… képes lett volna rá, hogy… megöljön… - motyogta zokogva, és összeszorította a szemeit, hogy semmit ne kelljen látnia.

 - Nyugodj meg… ez a férfi már nem az a Stefan, akibe beleszerettél… - suttogta Elena fülébe, majd finoman magához húzta és megölelte, a hátát simogatva. – Minden rendben lesz… most hazaviszlek és lefeküdhetsz – súgta gyengéden, de Elena rázni kezdte a fejét.

 - Nem maradhatnék inkább itt? – nézett fel a férfi szemeibe. – Kérlek…

Damon gondolkodás nélkül vágta rá a választ. – Rendben… maradj csak… van itt szoba bőven – próbálta meg a simogatással csitítani a lány zokogását.

 - De nem akarok aludni… csak meredni egy ideig magam elé… majd lefeküdni… forgolódni… és utána elaludni… hogy reggel felkeljek, és ha eszembe juttatja valaki Stefant, azt tudjam mondani: „Ki az a Stefan?” Lezártam őt magamban… vége van – szipogta, majd halványan és keserűen mosolyodott el. – Te vagy az, aki kitartott mellettem bármi áron… és ezt meg sem köszöntem még neked. Köszönöm, Damon – mondta őszintén csengő hanggal, majd lehajtotta a fejét.

 - Nem, nincs mit köszönnöd – rázta a fejét Damon, szintén mosolyogva már, és a kezeibe vette a lány arcát, akárcsak a parkolóban. – Ha mosolyogsz, megköszönöd vele – cirógatta a selymes bőrű arcot, majd rájött, hogy valahol abbamaradt a parkolóban. – Elena, ha… ha nem mész most a szobádba, én… én meg foglak csókolni… - suttogta nehéz torokkal és szemmel láthatóan már alig tudta visszatartani magát.

Elena megértően bólintott. – Jó éjt, Damon! – mondta kis apró mosollyal, majd kibontakozott a férfi tenyerei közül és a hálóba sétált.

 - Jó éjt, Elena!