Vámpírnaplók Szerepjáték

http://szerepjatekunk.forumx.hu/index.php?mforum=szerepjatekunk

Rabul ejtett a Vámpírnaplók világa? Most eljött a TE időd!

Sok sorozatbeli szereplő vár még gazdára: lehetsz az újra szabaddá vált Katherine Pierce, alakíthatod a titokzatos múltbéli ismerőst Sage-t 1912-ből, formálhatod az Ősök édesapját, a nagy vámpírvadász Mikaelt, belebújhatsz a boszorkányok, Bonnie, vagy Abby bőrébe, alakíthatod az Ősök édesanyját, az Eredeti Boszorkány Esther-t, esetleg eggyé válhatsz Finn-el vagy Meredith Fell-lel is.
És természetesen a saját szereplő alkotása is lehetséges, úgyhogy elő a képzelőerővel és csatlakozz hozzánk! Már másfél éve működik az oldal, azóta rengeteg gonoszkodáson, mentőakción és bonyolult terven vagyunk túl, úgyhogy gyere és forgasd fel te is Mystic Falls életét! Mindenkit szívesen látunk és bármikor, bármiben fordulhatsz hozzánk segítségért is!

Nézz szét az oldalon és ha felkeltette az érdeklődésedet, akkor írj egy e-mailt az adminisztrátorunknak erre a címre: elenagilbert951011@gmail.com

Remélem sokan érdeklődést mutattok az oldal iránt, nem fogjátok megbánni, ha regisztráltok!

XI. fejezet - Az áruló

XI. fejezet – Az áruló

A zene talán már mérföldekről hallható volt, amely hívogatta Mystic Falls lakóit némi szórakozásra. Talán csak egy egyszerű bál, de Elena egyre csak azt érezte, mintha az Oroszlán Barlangjába tenne látogatást… és bármikor keresztben lenyelhetnék. De most sem saját életét féltette. Hanem szeretteiét. Főleg Bonnie-ét és Jeremyét. Bár utóbbi jelenléte ellen talán nem tiltakozott annyira senki, mint ő maga. De az öccse volt az egyetlen kapcsolat a túlvilággal. És azzal a boszorkánnyal…

Stefan pedig… ő már teljesen más. Vagy Klaus igézete alatt áll, vagy pedig a saját feje után megy, de rossz úton. Mindenesetre… ma este minden kiderül.

Klaus „kölcsönbirtokán” teljes pompa, fényáradat várta őket. Már maga az előtér csupa jóval kecsegtette az érkezőket, valami olyasfajta üzenettel, miszerint: „Aki elmegy, az hatalmas hibát követ el!”

 - Klaus jól ért a mások manipuláláshoz – motyogta az orra alatt Elena, ahogy körbenézett, de tekintete Damon arcát időzött pár másodpercig, aki egy bíztató vigyort küldött felé, utána azonban a tekintete keresőbe váltott át és beljebb sétálva már minden figyelmét egy bizonyos személy kötötte le. Maga a „főgonosz”. Klaus egy lány társaságában ácsorgott, az elbűvölő mosolyt szinte odaragasztották a képére, mire Elena csak megforgatta a szemeit. Ő valaki teljesen mást keresett. Már ha az utóbbi időben volt bármi különbség Klaus és Stefan között…

 - Akkor most ideje lesz külön utakon járnunk egy rövid ideig – suttogta az idősebbik Salvatore a fülébe. – Nyugi, csak ma este. Tudom, hogy többet nem bírnál ki nélkülem – vigyorodott el pimaszul, majd egy kacsintás után elillant.

Elena elnéző mosollyal nézett utána, aztán ő maga is beljebb sétált. Látta, hogy Bonnie rátalál Stefanra. Bár a fiú tekintete túlon túl furcsa volt ezúttal. Valami furcsa gonosz csillogás látszódott benne.

De mire ő is odaléphetett volna a duó mellé, Klaus már előtte is állt és vigyorogva méregette az arcát. – Látom, még mindig nem tettél le a kis Stefanról. Pedig jobban járnál. Hidd el, rá már feleslegesen vársz – kezdett el beszélni, gonosz fénnyel a szemében, de jókedvét egy pillanatra sem volt rest kimutatni.

 - Stefannak van emberi oldala. Én ezt tudom – válaszolta a lány, szinte fel sem véve Klaus szavait. Nem dühítette fel. Ha Klausnak van valami célja, hát akkor az az, hogy mindent egy pillanat alatt leromboljon. De ezt most nem érheti el. Ma este nem.

 - Tényleg? – kérdezte a férfi. – Egy ripperről beszélsz, ne feledd. Aki az én utasításaimat követi – húzta ki magát, mintha lenne mire büszkének lennie.

De a következő másodpercben Klaus Elena füléhez hajolt. – Most jól figyelj rám… semmit nem tehettek ellenem. Akármit tesztek, egy lépéssel előttetek járok – súgta sátáni hanglejtéssel. – És tévedtek, ha azt hiszitek, nem jövök rá mindig, mit tesztek ellenem… - fordította maga felé keményen Elena arcát az állánál fogva, Elena pedig meg mert rá esküdni, hogy egy pillanatra látni vélte Klaus bólintását Stefan felé, aki éppen Bonnie-val táncolt.

 - Mi… mi nem… - kezdett volna bele Elena, már-már majdnem könnyes szemekkel, mikor ismét kemény rántás az állán és ezúttal szembesült az igazsággal… Stefan ugyanis abban a pillanatban, ahogy Elena odanézett, valami átlátszó anyaggal teli fecskendőt döfött legjobb barátnője hátába, mire a lány… Stefan kezeibe omlott ájultan.

Elena megnyikkanni is elfelejtette, de a mellette álló férfi ekkor már a karját is ragadta, hogy megmozdulni se tudott. A körülöttük levő emberek meg se rezdültek. Stefan pedig… elvitte az ájult lányt… de előtte még egy ördögi vigyort produkált, egyenesen Elena szemeibe nézve.

 - Mint mondtam, mindig egy lépéssel – engedte el Klaus, majd nevetve odébbállt, Elena pedig próbált magához térni… Damon… és Jeremy… ők hol lehetnek…? Nem mert tenni semmit sem… az emberek nem vettek észre semmit. Neki viszont ordítani támadt kedve. De a résztvevők… bizonyára igézet alatt állnak… és csak… csalik voltak… vagy maga a „díszlet”, hogy élethű legyen a bál…

A lábai maguktól indultak el… maga sem tudta, hogy merre, csak el… egyenesen. Amerre a szíve vitte. Bonnie után… vagy talán hogy Damont előkerítse… megkérje, hogy vigye innen Jeremyt… Stefan áruló lett… és erre a gondolatra hirtelen ismét lefagyott. Megállt ott, ahol éppen járt… már teljesen egyedül. És folyni kezdtek a könnyei a szeméből. – Miért…? Miért árultál el minket…? – kérdezte a semmitől, megszakadó szívvel, a könnyeit törölgetve. A félelem és a fájdalom egyszerre szorongatta a szívét. Valamit tennie kell!

Körülnézett. Damon már közeledett felé, ugyanolyan ijedt arcot vágva. Bár bizonyára ő nem sejtett semmit. – Damon… - kezdett bele Elena, és rögtön megállt a férfival szemben. – Stefan… elvitte Bonnie-t… tudta! Tudta, mi a másik… lehetőség! Elvitte őt…! – súgta panaszosan, fájóan, mire a férfitól egy hatalmas nyelést kapott válaszul és izzó tekintetet.

 - Elena, most figyelj – fogta a lány arcát a kezei közé. – Most hazamész. Neked már nincs itt keresnivalód. Ha tényleg ez történt… már nincs. Bonnie nélkül nincs. Megkeresem Jeremyt. Utána pedig előkerítem az öcsémet, ha a föld nyelte is el! – sziszegett már a mondat végén, mire pedig Elena megszólalhatott volna, ott sem volt. Mint egy árny… eltűnt…

~*~

Klaus még mindig nevetve sétált a birtok egyik eldugott része felé. A győzelme teljes sikerében volt. Legalábbis ő úgy hitte, már nem veszíthet.

Tapsolva lépett be a koporsói közé. – Briliáns volt, Stefan! – szólalt meg, jeges hangon, de ahogy körülnézett, sehol nem látta az említett férfit. – Stefan? – kérdezte ismét, még mindig a semmitől, amikor ugyanis egy levélre lett figyelmes, ami a földön hevert. Eldobottan… mellette pedig a Bonnie-ba mélyesztett üres fecskendő és… egy tőr… amivel az Ősöket lehetett „halottá tenni”...

Odalépett és felemelte a fecnit.

„Klaus,

Bizonyára láthatod, hogy szavahihetőségem kétségbe vonható. Eszem ágában sem állt visszajönni ide. Mi több, Elenát bántani sem. Az egyetlen célom nem más, mint… a TE legyőzésed!

Egyébként… a helyedben egy bonyolult matematikai műveletet is elvégeznék a koporsók számát illetően.

Stefan”

Klaus pedig rögtön felkapta a fejét, és az említett tárgyakra nézett, gerjedő haraggal. Kettővel kevesebb… és ez nagy nyelésre késztette. – Átkozott…! Az átkozott…! – sziszegte éledező dühvel, a következő pillanatban pedig… ami mozdítható volt… a földön végezte…

~*~

Bonnie fájó fejjel kezdett ébredezni, majd mire teljes tudatába került, a nyakához kapott, ami szintúgy hasogatott. – Mi… mi történt…? – kérdezte, összeszűkülő szemekkel, még mindig küzdve az álom szörnyeivel és az ébredés igazságával.

Maga mellé nézett… mozgás… egy autóban ül. Stefan autójában. A másik oldalán pedig maga Stefan ült. A férfi, aki az este folyamán leszúrta a fecskendővel, most teljes nyugodtsággal vezet a nagyvilágba.

 - Hol vagyok? – telt meg Bonnie hangja élettel, mire a férfi arcán megjelent egy vigyor. – Stefan, ez nem jó vicc! Miért csináltad? Miért árultál el minket? Egyáltalán honnan tudtad, hogy mit aka…

 - Háp-háp-háp – jöttek ki furcsa hangok az ifjabbik Salvatore szájából, belefojtva ezzel Bonnie-ba a szavakat. – Nem tudtam, mit akartok. De ha te benne voltál, nagyjából sejtettem, hogy kb az jön, hogy ha én nem arra a dallamra táncolok, amit ti furulyáztok, előtérbe kerül valami B terv – vont vállat. - És nem vagyok áruló! – folytatta, miközben ismételten vállat vont. – Megtettem, amit Elena kért – mosolyodott el ismét, a következő pillanatban a hátsó ülésről furcsa hangok szűrődtek. Mintha csontok ropogtak volna.

Bonnie odakapta a tekintetét és ijedten a szája elé kapott, Stefan viszont egy kiszélesedett vigyorral meredt továbbra is az útra. – Jó reggelt, Elijah! Bizonyára már meguntad a koporsóban töltött napokat! – beszélt, hátra sem nézve, ravasz vigyorral a képén.

X. fejezet - A bál

 - Hogy mi? – szólalt meg szinte egyszerre Damon és Elena, hangjukban pedig égett a megdöbbenés, Isobel nevének elhangzásakor. Elena, ha valamire, hát erre nem számított egyáltalán. Fél szemmel pedig Rickre nézett, akinek teste egy pillanat alatt megfeszült, volt felesége nevének említésekor.

 - Felejtsd el, öcskös! Az a nő ott marad, ahol van! – termett előtte Damon, ellentmondást nem tűrően. – Isobelnek egyáltalán mi köze van az egész sztorihoz? Ő meghalt, letépte magáról a láncát és hamuvá porhadt Elena szemei előtt. Mire kell ő neked?

 - Az az én dolgom, Damon – húzta ki magát Stefan, és Damon először érezte úgy igazán, hogy önnönmagát látja. Aki évekkel ezelőtt volt. A tűz az öccse szemében… az elszántság. A ravaszság. És a gyilkolási vágy. De ami a legjobban ott fénylett a kopott kék tekintetben, az… maga a csúf gúny volt.

 - Akkor felejtsd el! – sziszegte Damon bedühödten, és közelebb hajolt az öccse arcához.

 - Mi az, bátyó? Nem tetszik az új öcsi? – gúnyolódott tovább az ifjabbik Salvatore, és az idősebbik testvért már csak az tartotta vissza a verekedéstől, hogy Elena még mindig ott állt kettejük között, szinte villámhárítóként, és felváltva pislogott hol Damonre, hol Stefanra.   

 - Elég! Halljátok? – fogta meg mindkét férfi vállát Elena, ezúttal pedig az ő hangja telt meg azzal, hogy vele most nem vitatkozik senki. – Damonnek igaza van… amíg nem mondod el, mire kell az anyám… addig felejtsd el! Ha segíteni akarsz, ha őszintén segíteni akarsz, tedd meg azt, hogy a koporsóval foglalkozol. Velünk együtt – tartotta a szemkontaktust Stefannal, mire Damon felmorrant.

 - Őszintén? Nem látod, hogy a csupa rosszindulat tartja itt? – jelent meg egy vigyor a képén, de ekkor Stefan arcán is sejtelmes vigyor telepedett le. – Most min vigyorogsz?

 - Áh, semmin – sétált a kijárat felé. – Tudod, a szemem előtt éppen most egy nyuszika szaladgál, ahogy te mondanád – vont vállat, de a ravasz vigyor ott játszott a szája szélén. – Szóval kell a koporsó? Kell, aki benne van? Oké. Megnézem, mit tehetek az ügy érdekében – sóhajtott, a hajába túrva, de Elena szemeibe nézve egy őszinte mosoly jelent meg az arcán. – Még mindig gyönyörű vagy – suttogta, fél szemmel Damonre sandítva, akinek ugyan a vigyor ott maradt az arcán, de összeszűkültek a szemei.

Elena csak lehajtotta a fejét, és Stefan meg mert rá esküdni, hogy látott egy apró mosolyt ugrálni a lány szája szélén.

- Nem hihetsz neki, Elena – csóválta a fejét Damon, pár perc elteltével. – Isobel nem véletlenül kell neki. Vagy kellett – döntötte oldalra a fejét. – Ő külön utakon jár. És egyáltalán nem ugyanazon, amelyen mi – fogta meg a lány két vállát a férfi, mélyen a szemeibe nézve, a lány pedig csak tartotta magán a tekintetét, néha áttévedve a férfi ajkaira, míg végül Rick meg nem köszörülte a torkát.

 - Ennél fontosabb dolgunk is van! – szólalt aztán meg, mire Elena ellépett Damon egyméteres körzetéből és leült a kanapén, Damon arcán pedig egy halvány mosolykezdemény jelent meg.

 - Hol is tartottunk? - fordult végül feléjük a fekete hajú férfi és a tekintete ugrált Elena és Alaric között.

 - Egy tervnél. Miszerint Stefan nem túlságosan megbízható, a legjobb, ha van egy másik megoldásunk. Amiről ő nem szerez tudomást.

 - Klaus mindig egy lépéssel előttünk jár. Főleg mióta itt van a húga is – mormogta az orra alatt Damon, megtámaszkodva Elena mellett. – Nem lesz könnyű átverni. Elena nyaklánca nála van. Ki tudja, hogy… Katherine azt mondta, az ékszer egy fegyver, vagy mi a fene, ami Klaus ellen használható.

 - Mi van akkor, ha ő ellenünk használja? – szólt közbe Elena hirtelen, de rögtön be is fogta, ahogy látta, neki ebbe most nincs túl sok beleszólása. Nem él elég ideje vámpírok között, hogy tudja, mi is lenne a helyes cselekedet. Főleg a makacssága és önfejűsége miatt.

 - Na ezért kell az a boszorkány. Talán nem volt jó hecc az öcsikédet kizárni az ügyből – morogta Damon az orra alatt, majd elmerült a gondolataiban, míg meg nem hallotta Elena hangját. – Katherine azt mondta, az a férfi… nem kecsegtet túl sok jóval. Azon kívül, hogy képes lenne legyőzni Klaust.

Egyszerre kapta fel a fejét mind Rick, mind Damon és Elena arcát kezdték fürkészni, miközben a lány folytatta. – Én… azt hiszem, hogy… a koporsóval együtt kell a nyakláncom is… - hajtotta le a fejét. – És tudom, hogy egyikőtöknek sem fog tetszeni, de én… én vállalom azt, hogy visszaveszem azt a nyakláncot. A segítségetekkel – tette hozzá villámgyorsan.

Rick már szóra nyitotta a száját, de Damon beléfojtotta a szót és Elena talán még soha nem találkozott ennél meglepőbb szavakkal, főleg nem Damonnél. – Elenát nem bántja. Kell a hibridjeihez – állt fel, végigmérve a lányt. – Természetesen persze, ha a kislány nem csinál olyat, ami meggondolatlan cselekedett lenne – szűkültek össze a szemei, és figyelmeztetően nézett Elenára.

~*~

Eltelt egy hét. Feszültségekkel, kételyekkel és aggodalmakkal telve. De a kételyekből jutott a legtöbb. Stefan együtt tervezett a testvérével és Elenával ugyan, de az idősebbik Salvatore minden eshetőségre felkészült a rossz útra tévedt öccsével kapcsolatban. És természetesen sem Elena, sem Damon nem avatta be abba a bizonyos B tervbe Stefant. Túl nagy ára lett volna, ha pont Stefan húzza át a számításokat. Ha pont ő, aki a végletekig együtt dolgozott velük, ő árulná el őket. Mert ugyan együttműködőnek tűnt, de… a bátyja érezte, tudta, hogy ez egy álca. Stefannak van valami terve. De azt nem érezte, hogy ki ellen, és kinek a javára. A testvéri kapocs ezt már erőltetve sem tudta volna megválaszolni neki.

Stefan vitte nekik a hírt, miszerint Klaus egy bált készül tartani néhány napon belül. Alaposan át kellett gondolniuk, ki-mit-mikor-hogyan.

De végül eljött a nagy nap… a bál napja. És minden feszültséget, minden kételyt félre kellett tenniük, hogy helyt álljanak a saját szerepükben. Mert ha Stefan átveri őket és a végső pillanatban Klaus mellé áll. Ha csak egy igézet tartja ott velük, akkor… életbe lép a másik terv. Ami sokkalta rizikósabb és életveszélyesebb volt. És leginkább Bonnie életét veszélyeztette.

 - Nagyon furcsa, hogy… Klaus velünk is tudatta ezt a bál-dolgot – szólalt meg Elena a tükör előtt állva, Bonnie-ra pislogva. – Nem félsz, hogy… Klaus ismét elbánik veled? Ahogy már egyszer… - emlékezett vissza Elena arra, mikor Klaus Alaric testét használta, hogy a közelükbe férkőzzön. – Most nincs rajtad bűbáj. A csodálatos Mr Salvatore ezúttal erre nem gondolt – fintorodott el egy pillanatra, mire Bonnie elmosolyodott és a barátnője háta mögött megigazította annak ruháját.

 - Nem félek. Egyszer mindenkinek eljön az ideje, nem? A bűbáj nem jelent mindenre megoldást. Hiszen tudod, mennyire… ellenem fordultak a boszorkányok, mikor Jeremyt megmentettem. Mindannyian tudjuk, hogy ez az egész… kockázatos. Veszélyes. Bárkinek baja eshet – sóhajtott és a saját ruháját is megigazgatta. – Szóval egyelőre minden, amit tehetünk, hogy bízunk Stefanban. Bár nagyon remélem, hogy ő… nem számolt be mindenről a drága Klausnak – fújtatott egyet dühösen.

 - Stefannak ma egy szerepet kell játszania. Mégpedig azt, hogy Klaus oldalán áll. Bár ez bizonyára nem lesz nehéz számára. Majd megszereznie a koporsót és elvinnie messzire, mielőtt Klaus még rájönne.

 - És te bízol benne? – tette fel végül a keresztkérdést Bonnie, Elena arcán pedig egy keserédes mosoly jelent meg.

 - Nem. Amennyire régen tudtam benne bízni, annyira… kinézem belőle azt, hogy átver mindannyiunkat. De… ezért vagy te. És ezért van Damon – bámult szomorkásan a tükörbe a barna hajú lány.

 - Hölgyeim, az „öt perc” bűvös csapdájába estek – jelent meg az ajtóban az emlegetett fekete hajú férfi arca, de szinte azonnal le is dermedt, ahogy végigmérte a két lányt. – Hűha… nagyon szépen kicsíptétek magatokat. Igazatok van, ha ki kell purcannunk, legalább szép ruhában tegyük azt – vigyorgott tovább, majd teljes életnagyságban besétált hozzájuk. – Indulhatunk, ugye? Ha még egy percet kell eltöltenem a sok női pipere-holmi között, még megkérlek titeket, hogy fessetek ki engem is – kacsintott Elenára, majd még egyszer közbenézett, utána kisétált.

Elena elnevette magát és nagyot sóhajtott. – Hihetetlen, hogy… mennyire képes lazán venni a dolgokat. Mintha… ma este nem várhatna bármi rá – nyelt nagyot és egy könnycsepp folyt ki a szeméből.

 - Na, elég. Egyrészről elkenődik a sminked. Másrészről, Damon tudja, hogy mit miért csinál. Ő… szeret téged, vagy valami olyasmi – vont vállat mosolyogva, miközben elindult kifelé a fürdőből. – Viszont ha megváratjuk őt és Jeremyt… kiábrándulnak belőlünk. Menjünk – fogta meg nyugtatásképpen Elena kezét.

IX. fejezet - A múlt árnyékai

Elena hirtelen megnyikkanni se tudott az új információkat hallva… ahogy senki más a kriptában. Katherine mosolygott egyedül, látszólag remekül mulatva azon, miféle „államtitkot” árult el az imént.

 - De… hogyan…? – szólalt meg végül Elena, a hangját pedig így is alig lehetett hallani.

Katherine megforgatta a szemeit és megtámaszkodott a két falban, úgy mérte végig hasonmását. – Azt ne mondd, hogy most nekem kell felvilágosítanom téged arról, hogy fogannak meg a gyerekek – vigyorgott nevetségesen, Elena viszont még mindig nem volt képes megmozdulni, csak a szája elé csúszott a keze. – Ennyit a nagy titokról. Stefan zárt be ide. Én nem tudok segíteni – rántotta meg a vállát.

Elena rögtön felkapta a fejét Stefan nevének említésekor, majd Alaric felé nézett. – Vidd ki innen Jeremyt. Nem akarom, hogy részt vegyen ebben – motyogta, és még mindig alig hitte el a szavakat. Ami felébresztette, hogy az öccse megrázta a fejét és odalépett mellé.

 - Nem. Hiszen tudod, hogy szükségetek van rám – nézett a fal felé, ahol bizonyára az Ősi Boszorkány szelleme állhatott, de Elena nem látta ezt. – Kérlek – pislogott kérlelően a fiú, Elena szemeiből pedig kifolyt egy könnycsepp, és Damon felé tekintett.

 - Kivinnéd innen? – Csak egy határozott bólintás volt a válasz, Elena pedig rögtön őse felé fordult. – Ha te ide vagy bezárva, nem tudsz kijönni. Mit kell tennünk? – nyelt nagyot, közben a kijárat felé sandítva, hogy jön-e már Damon, vagy akár Rick.

 - Egyszerű. A koporsó felnyitásával nem értek el sokat – ült le a fal mellé Katherine és a körmeit kezdte piszkálni. – El kell hoznotok onnan vagy a testet, vagy magát az egész koporsót. Majd egy boszorkány segítségével életre kelteni. Akkor visszakapja az egész hatalmát és utána biztosan lesz olyan udvarias, hogy engem kihoz innen, majd kinyírja Klaust is – rántotta meg a vállát, de aztán felsandított Elenára. – És a helyedben felkészülnék mindenre. Klaus egyik koporsójában ott van az édesanyja is, aki ugyan nagyon szereti a fiait és a lányát, de… ettől függetlenül, ha a segítségét kínálja, ne lepődjetek meg. Az Ősök apja egy vadállat, aki világ életében vadászott Klausra. És ami jó tanács: NE fogadjátok el a kínálkozását. Nem megbízható az a nő – sóhajtott és ismét hátradőlt. – Ennyi lett volna. Mehettek – intett a kijárat felé.

 - Valamire még nem adtál választ… - lépett kicsit közelebb Elena a lezárt részhez. – Dimitri jó vagy rossz? Belőled kinézem, hogy összeállsz egy ördög fiával. És attól függetlenül, hogy véget akar vetni Klausnak, még lehet…

 - Dimitri a kettő között áll – szakította félbe Elenát a nő. – Klaust bármikor szívesen megölné, mint ahogy sok-sok évszázada is akarta, míg Klaus el nem kapta. De ne várd tőle, hogy majd pátyolgatni, vagy akár neked segíteni fog bármi másban.

Elena nagyot nyelt, majd hátrálni kezdett, de előtte még belökte a két tasak vért. – A helyedben próbálnék együttműködő lenni. Mert még a végén benn felejtünk ott téged – vigyorodott el Elena is, Katherine-féle gonosz kárörvendéssel, majd kisétált a kriptából, Katherine pedig összeszűkült szemekkel nézett utána.

~*~

Esther kiosont a sötét sikátorból, miután a lánya és fia is Stefannak szentelték figyelmüket. Tudta, valahol érezte, hogy a veszély már egyre közelebb van. És ezt a gyermekeinek is fel kellett volna fognia.

Talán két perc telt el, hogy megérzett valamit a háta mögött… és nagyon jól tudta, ki érkezett meg… és milyen egyszerűen lépett be az életébe ismét. – Mikael. Milyen kellemes meglepetés – nyögte ki, alig véve levegőt, majd hátrafordult és szembetalálta magát az önelégült ábrázattal.

 - Esther… hát újra életben. A fiamba szorult annyi becsület, hogy az anyját visszahozza? – mosolyodott el gonoszul, majd a sikátor felé pillantott. – Ha jól sejtem, ott rejtegetik magukat – sóhajtott. – De még nincs itt az ideje, hogy leleplezzem magamat. Higgyék csak azt, hogy feladtak a kutatásukat. Mindenesetre, most azért jöttem el, mert… nagyon hiányoztál – vigyorodott el, majd megfogta felesége kezét, hogy egy könnyed csókot leheljen kézfejére. – Másodrészt pedig… Elijah. A fiunk… nem koporsóban a helye. Mire visszatérek, életben akarom tudni. Remélem tisztán és világosan fogalmaztam, kedvesem – siklott végig jéghideg keze Esther arcán. – Nincs kérdésed, igaz? Tudod, mi a feladatod. És ne érezd úgy, hogy elárulod őket. Ők már sokkal előbb elárultak téged – hangsúlyozta ki erősen szavait a férfi. – Pár hét múlva találkozunk. Üdvözöllek ismét az élők között – nevetett, majd hátat fordított, a következő pillanatban pedig már ott sem volt. Eltűnt, mint a kámfor.

Esther csak most kezdett el rendesen lélegezni. Ezt akár fenyegetésnek is vehette volna. Ha nem hozza vissza Elijaht, ha nem rántja ki belőle a tőrt, akkor… ő maga is Mikael listájára kerül. És akkor csúf véget fog érni… ismét.

Mire viszont bármit reagálhatott volna és visszamehetett volna, a jó látásával látta, hogy a Stefannak nevezett férfi, valamiféle rejtélyes nézéssel eltűnik a raktár közeléből…

~*~

Alig szálltak ki az autóból, Jeremy feldúltan lökte félre Elenát, a lány erre nagyot sóhajtott és hol Rickre, hol Damonre nézett. – Most utál. Pedig csak az ő érdekeit tartom szem előtt. Nem akarom, hogy ilyen fiatalon részese legyen ennek. Baja eshet és… ebbe nem is merek belegondolni – rázta meg a fejét, és beléptek a ház ajtaján, rögtön a nappaliba igyekezve.

Leültek és Rick szinte rögtön szóra nyitotta a száját.

 - Katherine beragadt oda. Nélküle egyáltalán nem lesz könnyű menet azt a koporsót megszerezni – bámulta a gyűrűjét, majd Damonre nézett, utána pedig Elenára. – Jeremy pedig ezután a műsor után szintén nem fogja elmondani, mit mond neki az a nő, aki állítólag az Ősi Boszorkány. Ahhoz azt kérné, hogy avassuk be. Így viszont félő, mindent a maga feje után csinálna és az élete tényleges veszélybe kerülne – sóhajtott és a hajába túrt. – Kire lenne szükségünk, hogy… - de rögtön benne is akadt a szó, hiszen az ajtóban megjelent egy számára régen látott ismerős arc.

 - Majd én segítek! – jött az ismerős hang, és Elena villámként pattant fel, ledöbbenve figyelve a hang tulaját, Damon pedig hasonlóképpen tett, de az ő kezei ökölbe szorultak és mindent tükrözött az arca, mit is csinálna szívesen jelen pillanatban…

 - Stefan…? Te…? – szólalt meg végül Elena, még mindig teljesen lesokkolódva. Hiszen biztosra vette, hogy Stefan meg van igézve… legalábbis a múltkori találkozásukkor a Salvatore birtokon nagyon úgy jött le neki. És úgy gondolta, most sincs ez másképpen.

 - Igen, én – vont vállat. – Én vagyok hozzá a legközelebb, tehát én tudok a legtöbbet róla. És úgy hiszem, kicseleznem se lenne nehéz. De ha nem kell a segítségem, akkor… - fordult az ajtó felé, nemtörődöm arccal, Damon valami olyasmit motyogott, hogy „Jobb is, ha elhúz innen”, Elena viszont szinte rögtön ott termett mellette és a vállánál fogva visszahúzta feléjük.

 - De… szükségünk van rád. Nagyon is. Ha nem lenne benned valamennyi emberség… megöltél volna a birtokon – suttogta, Stefan lelkében pedig valami győzelmi dalt kezdtek el dúdolni. Mégpedig azt, hogy át tudja ő verni Klaust és az igézést. Mégpedig egy emberi érzelemmel… ami mindig is kötni fogja őt valakihez.

 - Elég a lamour-ból – morrant fel Damon, bár mintha csak árnyéka lett volna önmagának, mikor Elena felé nézett. Hiszen Damon az, aki vele volt. Aki soha nem bántaná, ahogy Stefan majdnem megtette. És tudta, valami haszna lesz Stefannak abból, hogy a koporsót segítsen nekik ellopni.

Stefan is Damonre emelte tekintetét, és látta bátyja pillantásában, hogy ég benne a féltékenység, valahol a legmélyén. És talán ezért az egy pillantásért, ezért az egy szikráért érdemes lesz neki újra Elenával lennie. Hogy véget vessen valaminek, ami alig kezdődött még el.

 - Hogy tudnál segíteni? – kérdezte végül a barna hajú lány, Stefanra pillantva, aki megköszörülte a torkát, és nagyot sóhajtott még mellé.

 - Erre könnyű a válasz. Damon ismer valakit, aki a történelem nagy megszállottjaként, legfőképp a vámpírság iránt érdeklődik. Pontosítok: ismert – emelte fel a mutatóujját, majd elvigyorodott.

 - A rohadt életbe… - dőlt szinte a kanapéra Damon és a kezeibe temette a fejét, amint tudta, hogy kiről is beszél az öccse. – Lehetetlen. Ahhoz, hogy visszahozzuk azt a boszorkányt, hozzunk vissza valaki mást is? Mi értelme lenne ennek? – morogta.

Elena csak kapkodta a fejét, Alaric szintúgy. – Várjatok… most kiről beszéltek? – szólalt meg végül a lány és Stefanon állapodott meg a tekintete.

 - Isobelről. Az édesanyádról.